Bielawa Maraton – Az MTB maratonok új dimenziója

Idealne miejsce na ściganie w Górach Sowich.
21 lipca 2016
Bike Maraton w Obiszowie, Szosowy Klasyk w Grodowcu
3 sierpnia 2016

Július 23.-án csapattagunk Kovács Peti a lengyelországi Bielawa Maratonon vett részt, mely a a lengyel Bike Maraton sorozat 7. futama volt. A sorozat egyébként 12 futamból áll, Peti nyaralása részeként került Lengyelországba, de a részletekről meséljen Ő maga…

77351-RBBL16-3685-MEGA-000101-rbbl16_01_kkn_20160723_134228_resize

Miért épp Lengyelország?….

Több éve foglalkoztatott már Auswitz, szerettem volna látni a barakkokat és mindent ami a témával kapcsolatban látható. Szerettem volna Krakkóba is eljutni és így jött az ötlet hogy idén nyáron a szabadságot mi lenne ha Lengyelországban töltenénk. Az idei versenynaptáramban elég kevés szabad hétvége volt, viszont úgy gondoltam jó lenne a szabadsággal egybekötve a lengyeleknél is részt venni egy maratonon. Több éven át folyamatosan néztem már videókat a versenyeikről és látszódott egy hogy teljesen más világ, technikailag igazán nehéz versenyeik vannak. Így találtam rá a Bike Maraton sorozatra és a szinte egyetlen szabad hétvégémen megrendezésre kerülő Bielawa Maratonra. Bielawához legközelebbi nagyváros Wroclaw, így a nyaralás első pár napját oda szerveztük.

20160722_184455 másolata_resize

Bike Maraton sorozatról….

12 futamból áll, Lengyelország top maratonjait fogja össze, az indulók száma 1000 körüli, 3 táv van ott is melyek  GIGA, MEGA és MINI névre hallgatnak. A távokat egyszerre rajtoltatják több szektorból, a szektorokat 2-5 percenként indítják. Több gyári támogatású csapat is részt vesz a sorozaton. A versenyeket ugyanaz a cég (GRABEK PROMOTION) szervezi, így szinte minden ugyanaz.   A méréseket a Datasport.pl végzi, aminek van egy regisztrációs weboldala, itt minden infot megtalálsz a versenyről, nevezéssel kapcsolatos infokat, fotókat, eredményeket stb… A versenyeken több részidőt is mérnek, így van lehetőséged elemezni a teljesítményed.

Bielawa Maratonról…

20160722_191922 másolata_resize20160722_194228 másolata_resize20160722_202708_resize

Mikor megtaláltam a versenyt, írtam a szervezőnek hogy szeretnék indulni. Boleslaw Kozlowicz válaszolt, hogy örül az érdeklődésemnek és hogy vár a rajtban. Ismét kaptam egy “free startot” amit ezúton is köszönök! Bielawa a szállásunktól, Wroclawtól (ahol 5 napot töltöttünk el) 67 km-re található. A verseny előtti nap leutaztunk átvenni a rajtcsomagot és egy rövid ismerkedő kört tenni a pályán a rajt és a cél irányából. Amire nem gondoltunk, hogy 2 db Bielawa nevű település található az országban… Persze a GPS a közelebbit, 25 km-re találhatót hozta fel és annak megfelelőn haladtunk a péntek délutáni wroclawi csúcsforgalomban, majd 1,5 óra alatt értünk ki. Azt volt a furcsa hogy sehol egy domb, és a falu is pár házból áll, semmi nem úgy néz ki mint az interneten… Majd gyors internetezés, újabb GPS check és utazás a másik Bielawa felé, ami innen 100 km-et jelentett… Este 19:00 előtt érkeztünk meg, gyors nevezés, majd pályajárás. A rajt/cél terület egy gyönyörű környezetben egy tó mellett volt. A rajt/cél területen már álltak a szervező és az expón kiállító cégek sátrai, felfújható pódium, a területen táblák jelezték merre találod a mosót, szervízt stb… Minden nagyon profi volt! A rajtot 7 szektorba sorolták, mindenki az eredményei alapján került besorolásra, melyet a szervező a verseny előtt küldött meg e-mailben minden résztvevő számára. Minden versenyző , aki először indult a Bielawán automatikusan a 7-es szektorba került. Bolek a verseny előtt megnézte a weboldalunk és írt egy mailt, hogy ha szeretném, kivételesen indulhatok a 2-es vagy 3-as szektorból. Levele nagyon jól esett, végül a 3-as szektort választottam. Illetve annak az első sorát:-) A szektorokat a rajt előtt fél órával nyitják meg, behelyezed a bringád, majd elmehetsz még egyéb dolgaidra… A 1-2-es szektorok rajtajai után, kellő izgalom mellett leengedték a mi mezőnyünket is a rajtszalaghoz. A szervező, Bolek odalépett hozzám és a rajttal kapcsolatos infokat (amik lengyel nyelven hangzottak el) nekem külön elmondta angolul, köszönöm ezúton is!

Rajt utáni élményekről…

77351-RBBL16-3685-MEGA-000101-rbbl16_01_mpa_20160723_133332_resize77351-RBBL16-3685-MEGA-000101-rbbl16_01_mpa_20160723_133333_resize77351-RBBL16-3685-MEGA-000101-rbbl16_01_sw_20160723_134249_1_resize77351-RBBL16-3685-MEGA-000101-rbbl16_02_trc_20160723_103823_resize20160723_104240 másolata_resize

11:00 – kor volt az első szektor rajtja, kb 11: 06-kor a 3-as szektoré, melyben az első sorban álltam én is. A rajt után kb 1 km beton meredek mászás következett, majd egy jobbra fordulás után beértünk a Sowie hegység erdészeti útjára.  Innen egy 600 méteres mászással kezdtünk, Bielawa 353 méter magasságban volt közel 1000 méteres magasságig másztunk, pár rövidebb lejtős résszel. Kb. 4 km után értük utol a második szektor végét, addig az élen tudtam haladni, sok erőt adott ez a folytatáshoz. Nem sokkal ezután egynyomos ösvényre tértünk át, jó tempót tudtam még itt is diktálni.  12,5 km-nél jött az első lejtő, ez igazi meglepetés volt, annak ellenére hogy pár videót már megnéztem a korábbi versenyekről. XCO-s lejtők, több km-en át, nagy kövek és letört gallyak között, egy meredek lefelé következett, közöm nem volt hozzá, meg is lepett rendesen. Igyekeztem épségben megúszni, kezem – lábam remegett. A lejtő alja olyan volt mint egy technikai gyűjtő, kb 4-5 ember próbált szerelni, volt itt defekt, letörött váltó, eltörött küllő is.  A következő 9 km-en relatív kevesebb mászás, ellenben több- technikailag nehezebb, gyors rész várt ránk. A következő 5 km-es lejtő ismét sok kihívást tartogatott, a csatolt videóban láthatók részletek erről is.  Majd következett egy újabb hosszabb mászás, kb. 500 méter szinttel, sikerült a végéig, kb. 400 méterrel a hegy tetejéig nyeregben maradni, a tempóm még mindig jó volt. Itt rátértünk egy gyökérlépcsős részre, egyre többen billentek ki  az egyenesúlyukból és  szálltak le, engem is utólért ez. Majd pár száz méter tolás következett. Elérkeztünk az utolsó 10 km-es lejtőhöz, melyben sziklakert, egynyomos törmelékes sodrós lejtő, letörések és gyökeres ösvények voltak. A versenyzőtársak tempóján látszódott hogy hasonló terepeken edzenek, nagyon bátran közlekedtek. 3 felkiálltó jellel ritkán jeleztek bármit is. Balesetet, bukást nem láttam, ellenben minden hosszabb lejtő után 4-5 bringást technikai problémával küzdött, olyan volt  indig a lejtő alja mint egy “technikai gyűjtő zóna”.  A verseny útvonalát szalagozás helyett kék táblákkal jelezték, amik pár száz méterenként ott voltak, olyan volt mint az autópályán a követési távolság jelző, folyamatosan a perifériádban volt hogy hol vagy és merre menjél. Egy rendkívül technikás, nehéz pályán tudtam versenyezni, a pálya mindösszesen 1 km betont tartalmazott, végig az erdőben zajlott, végig tudtam merre kell menjek, a versenyzőtársak nagyon erősek és ügyesek voltak. Óvatos tempóban sikerült technikai és egyéb probléma nélkül célba érnem az abszolút értékelés 162. helyén, ami kategória 68. helyét jelentette.  A távomon közel 500-an indultak, a kategóriában pedig közel 180-an. Jobb eredményre számítottam, de ezen a pályán  ennyi ment, sokkal erősebbek, technikásabban az itteniek és az ukrán vendégművészek. Amit itt megéltem és láttam az teljesen más, mint az általam eddig ismert MTB maratonok. Tudom messziről jött ember mindig azt mond amit akar, de itt azért az a 700 km talán nincs annyira messze, érdemes egyszer ezt is megnézni, aki az igazi kihívásokat keresi. Nézzétek meg  a lengyel srác videóját a lejtős részekről.

Maja Wloszczowskáról…

20160725_151254_resize20160725_180533_resize

Nemrég a TV-ben végig néztem a Nove Mestóban rendezett XCO VB-t, ahol Maja iszonyatos küzdelemben egy defekt után a dobogóról végül a 4. helyre szorult, majd a célban zokogott. Hatással volt rám a videó, Lengyelországban több plakáton az Ő fotója köszönt vissza, találtam róla egy életrajzi könyvet is, ami ugyan lengyel nyelven íródott de a sok fotó miatt megvettem és többször átlapoztam már. Lengyelországban egy rendkívül népszerű személyiség, többször megfordult már azon a terepen ahol én versenyeztem…

Összegzés…

Nagyon boldog vagyok hogy egy számomra újabb országban is megtapasztalhattam egy MTB maratont. Maraton vagy XCO , ezt még nem tudom eldönteni, a távot illetően ami 46 km volt azért azt gondolom maraton, ehez párosult 1600 m szint. A lefeléket végiggondolva és a videón végignézve inkább XCO. Egy újabb dimenzióját mutatta meg számomra a sportág, azt gondolom nem először voltam ma lengyel versenyen. A szervezés is nagyon rendben volt, de itt inkább a pálya nehézsége fogott meg leginkább. Ja! A verseny után pár nappal kaptam egy e-mailt a szervezőtől, hogy éreztem magam a versenyen és hogy minden rendben volt-e?  Köszönöm a lehetőséget és a kiemelt figyelmet a szervező csapatnak!